Blog

Fiktív történet egy BMW 4-5-6 vagy 7 életéről.

Kigyósi Gergő tagunk készített egy nagyszerű videót, egy nagyszerű E24-ről. Kattintás után kis élménybeszámolót is olvashattok a forgatásról.

FETA E39-ét hamarosan bemutatjuk, addig is küldött nekünk egy kis ízelítőt

Ennek az E30-nak a tulaja igazi eretnekséget hajtott végre, de szerintem az eredmény láttán elnézhető neki

Szegény ember M3-a, vághatnánk rá hirtelen, mert közvetlenül az m3 alatt helyezkedett el. Ugyanakkor többről van szó ennél...

A Bmw E9-et 1968-ban mutatták be és 1975-ig gyártották, szóval bár nem látszódik, az első példányok hamarosan 50 évesek lesznek, és a fiatalok is elmúltak 40. Bár összesen több mint 30 000 darabot gyártottak, mégis elgondolkozik rajta az ember, h nem túl sok-e így hozzányúlni. Ugyanakkor a vizuális és akusztikai élmény miatt gyanúsan megérte...

Hála az ebay, és egyéb nemzetközi portálnak, manapság ha valaki el akar adni valamit, akkor gyakorlatilag határok nélkül teheti meg. Ennek köszönhetően van még egy vonal, ahol elcsodálkozhatunk, hogy mennyire értelmetlen dolgokkal képesek az emberek időt, és pénzt eltüntetni.