• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret növelése
  • Nyomtatás
  • E-mail
  • Megosztás

(Az alábbi BMW E39 520i tartós teszt az autó magazin 1998.08 havi számában jelent meg, változtatás nélkül közöljük)

BMW 520i tartós teszt

 

Mindenki kedvence

A BMW 520 vásárlóinak semmi okuk aggodalomra. Nyúzópróbánk alapján nyugodtan állíthatjuk, hogy megfelelően karbantartott autójukkal kilométerek tízezreit tehetik meg hiba nélkül. Tapasztalataink azt mutatják, hogy az átlagosnál intenzívebb igénybevételt is jól bírja az ötös.


Félévnyi mindennapos használat kellett a kitűzött ötvenezer kilométer megtételéhez

Aludj csak, majd felébresztelek, ha belefáradtam a vezetésbe - mondta tesztelőnk a munkatársának. Úti céljukhoz érve aztán Stuttgartban valóban fel is keltette. A vezetésről lemaradt tesztelő megfogadta, hogy legközelebb másképp lesz: visszaúton ő volt az, aki egy percre se adta kis kezéből a volánt.
A BMW 520i példás kényelmével osztatlan népszerűséget vívott ki a szerkesztőségben. A tesztelők egy kivételtől eltekintve dicsérték az üléseket. A vezetőülés komfortja azonban kissé romlott a teszt végére, a támlája kigödrösödött. Hibaként rótták fel a sofőrök, hogy a kárpitok és a szőnyegek, ezért hamar elhanyagoltnak tűnt a kocsi belseje. A borítások anyagaként használt fekete textíliák és műanyagok rovására írható, hogy az utastér erősen felmelegszik.


Kósza légáramlatok lenyomata: csapadékos időben hamar elpiszkolódik a hátfal


Az ötös nagy kocsi, ezért meglepő, hogy városi közlekedésben olyan könnyen irányítható, mint a hármas. manőverezéskor azonban túl nagy átmérőjű, vékony volánja nem ideális.
Az 520-as karosszériája különösen merev, ajtajai és fedelei ugyanúgy záródtak a teszt végén, mint az első napon, és az utastér sem vált zajosabbá.  A fülkében csupán kellemes hangzású motorbúgás hallható. Az erőforrás rövid lökete ellenére kellően nyomatékos és erőltetett menetben is csak tizenegy liter körül fogyaszt. A nyúzópróba során háromszor cseréltünk olajat a motorban. Ezen a kötelezően előírt műveleten kívül semmi más beavatkozást nem igényelt az erőforrás, és a kocsi ötvenezerrel az órájában éppen olyan temperamentumos volt. mint új korában. A megállás problémamentes az ötössel: a fékerő kis tempónál és kétszáznál egyaránt pontosan adagolható. Az első betétek cseréje negyvenötezer kilométernél vált esedékessé. A kéziféket - csökkenő hatása miatt- ugyanekkor kellett beállítani.

Túl a teszt félidején magunkban elkönyveltük, hogy BMW-nk a kötelezőkön kívül nem fog szervizt látni. Mégsem így történt, mert harmincháromezer kilométernél a légzsák ellenőrző lámpája rendellenességet jelzett. Azonnal a műhelybe hajtottunk, ahol az övfeszítő hibáját diagnosztizálták. Csak a rossznak hitt alkatrész kiszerelésekor derült ki, hogy az ülés alatt szétcsúszott csatlakozó eredményezte a téves üzenetet. A hibát kollégánk okozta, amikor holmiját az ülés alá gyömöszölve széthúzta az övfeszítő vezetékére szerelt csatlakozót. Ettől kezdve mindannyian a távirányítóval is nyitható csomagtartót használtuk.


Családi vonás: a hétvégi bevásárlás elszállítása nem okoz gondot az ötös BMW tulajának


A csomagok rögzítésére szolgáló gumipánt elszakadása viszont nagyon is valódi volt. Azonban miként ez, úgy a teszt során kiégett egyetlen izzó cseréje sem veszélyeztette a használatot. Az izzócsere - amit a folyadékszintek ellenőrzésével végeztek el - 4385 forintunkba került. Az övfeszítő javítása viszont ingyen volt - fedezte a jótállás. A központi zárat is működtető riasztónak és az indításgátlónak jó híre lehet, mert fél év alatt egyszer sem próbálták meg elkötni 520-asunkat: az érdekeltek nyilván tudják, hogy az eredeti kulcsok nélkül szinte lehetetlen beindítani a BMW-t. Sajnos nemcsak tolvajok veszélyeztetik az autóba ölt forintjainkat, hanem az idő is ellenünk dolgozik. Az értékvesztés az első évben a legnagyobb: az 520-as ekkor új árának a 34%-át veszíti el. Autós berkekben úgy vélik, kategóriájában a BMW a legértékállóbb. Ezt alátámasztja másik tesztautónk - a Mercedes E 200-as - amely beszerzési árának csak 28%-ával ért kevesebbet az első év végén.
az életkor mellett a megtett kilométerek száma is fontos tényező az értékesítésben. Tesztautóink fél év alatt mennek annyit, amennyit mások normál használatban két év alatt. Így áruk az átlagosnál erőteljesebben csökken.


Bárhova elvisz az 520i: akár ezer kilométert is meg lehet tenni egyhuzamban

A kötelező karbantartások összege 182199 forint volt, ami egy nagyságrenddel kisebb, mint az erkölcsi amortizáció. Az értékvesztéshez képest ez tehát elhanyagolhatónak látszik, összehasonlítva a Mercedes E 200-as karbantartási költségével, mely csak 101751Ft-ot tett ki. Figyelembe vége a kocsik átvizsgálásának azonos gyakoriságát (három alkalom) a közel 80%-al magasabb szervizszámla ugyanazt jelzi, mint gyorsabb erkölcsi kopása: a BMW fenntartása többe kerül.

Szervizlátogatásra szólít fel az inspekciólámpa

A tervezett táv teljesítéséhez Európa szinte minden országában jártunk. Amióta búcsút vettünk az 520i-től nyugodtabb lett a szerkesztőség élete: nincs többet vita azon, hogy ki üljön először a volánhoz.

Hernádi Géza

 

Tesztstatisztika:

Kilométerállás a teszt kezdetén (1997.08.16)   2000
Kilométerállás a teszt végén (1998.02.14)  52358
Megtett kilométer            50358
Átlagfogyasztás (l/100km)  10,47
Legnagyobb fogyasztás  (l/100km)  14,22
Legkisebb fogyasztás  (l/100km)  7,34
Összfogyasztás (l)   5272,5

Nem árt az óvatosság_ a védőcsíkok ellenére is megsérülhet a lökhárító

 

Műszaki adatok:

Hengerek száma/elrendezése  6/soros
Lökettérfogat (cm3)  1991
Furat x löket (mm) 80 x 66
Teljesítmény [kW (Le)/perc ] 11 (150)/5900
Nyomaték (nm/perc) 190/4200
Sűrítési arány 11
Saját tömeg (kg) 1410
Megengedett össztömeg (kg) 1945
Kerékméret 6,5 j x 15
Gumiméret 205/65 R15 94V

Mérési adatok:

Legnagyobb sebesség (km/h) 220
Gyorsulás  (s)
0-100 km/h-ra 9,9
0-120 km/h-ra 13,7
0-140 km/ h-ra 19,5
0-160 km/ h-ra 26,5
Rugalmasság (s)
60-100 km/h IV.-ben 12,2
80-100 km/h IV.-ben 16,4
Belső zaj dB (A)/V.bnen
100 km/h-nál 65
140 km/h-nál 70
160 km/h-nál 72

 

Karbantartás és javítás

Karbantartás

Km    Ft
13833 Motor és kiegyenlítőmű olajcseréje, közlekedésbiztonsági vizsgálat 31705
29350 Ispekció I., motorolaj, gyertyák, levegőszűrő cseréje, közlekedésbiztonsági vizsgálat 71501
44793 pollenszűrő és első fékbetétek cseréje, kézifék beállítása 78993

 

Javítás

 

39580 Izzócsere, folyadékszintek ellenőrzése 4385

 

 

 

Végeredmény  637/1000

Üzemanyag 109/150
Adók, biztosítás 59/150
Karbantartás 48/100
Értékcsökkenés 284/400
Javítások 119/140
Meghibásodási statisztika 54/60

Hirdetés